Szakmai napok

Újra indul a szakmai napok rendezvénysorozat a 2023/24-es tanévben is!

 

Az ötödik alkalom: 2024. március 23.

 

Immáron matematika témakörökben is!

 

Ne maradj le róla és jelentkezz minél hamarabb!

 

Az aznapi programról az Események oldalon tudsz tájékozódni.

A szakmai napok a tanév során szombatonként megrendezett ingyenes eseményeink, ahol lehetőséged van fejleszteni a tudásod kémia, fizika, illetve biológia tantárgyakból, illetve most már matematikából is. A program minden évben öt alkalommal kerül megrendezésre a BME CH épületében. Az esemény általában délelőtt 10 órakor kezdődik és körülbelül délután 4 óráig tart egy ebédszünettel.


A napot egy előadással kezdjük, ezt követően kiscsoportos órákat és laboratóriumi foglalkozásokat tartunk. Két előadás közül választhatsz. Az egyik során bemutatjuk az emelt szintű érettségi nem elvégzendő kísérleteit, a másikon egy érdekes természettudományos témáról hallhatsz. A kiscsoportos órákon a középiskolában gyakran elhanyagolt számítási példák megoldását gyakorolhatjátok. A laborban pedig az emelt szintű érettségi kísérleteit végezheted el.

Egy szakmai napon az előadás mellett két kiscsoportos órán vagy egy kiscsoportos órán és egy laboratóriumi foglalkozáson van lehetőséged részt venni.

A 120 perces órákat lelkes és felkészült egyetemi oktatók és hallgatók tartják. A szakmai fejlődésen túl tanácsokat kaphatsz a továbbtanulással, valamint az egyetemi élettel kapcsolatban is.

A szakmai napok programját igyekszünk úgy összeállítani, hogy azok a lehető legnagyobb segítséget jelentsék neked az érettségire való felkészülésben. Ha a kémia iránt különösen mélyen érdeklődsz, lehetőséget biztosítunk versenyekre való felkészülésre is. A kémiai számítások gyakorlását ennek megfelelően hét témakörre osztottuk:

KÉMIA:

1. Oldatok

2. Gáztörvények

3. Sztöchiometria

4. Termokémia

5. Elektrokémia

6. Egyensúlyok, pH

7. Versenyfeladatok

Az 1-6 témakörökben kezdő és haladó csoportokat is indítunk, hogy mindenki az előképzettségének megfelelő nehézségű feladatokkal foglalkozhasson. Ha bizonytalan vagy a szintedben az alábbi oldalon található mintafeladatokon tesztelheted tudásodat. Ugyanitt gyakorló feladatokat is találsz. http://moodle.ch.bme.hu

A kiscsoportos órák során egy elméleti témakörben is elmélyülhetsz:

Szerves kémiai áttekintés

(A témakörök neveire kattintva részletesebb leírást, illetve különböző szintű példákat és megoldásaikat találsz az adott témakörben.)

Az utóbbi tanévtől már fizika, illetve biológia tantárgyakból is lehetőség van szakmai órákon részt venni, melyek várhatóan az alábbi témaköröket fedik le: 

FIZIKA: 

1. Kinematika

2. Dinamika

3. Energetika

4. Mechanika

5. Hőtan

6. Hullámtan

7. Molekuláris fizika

8. Optika

9. Elektrosztatika 

10. Mágnesesség 

BIOLÓGIA:

1. alkalom (október 14.)

1/1 – Egészségügyi szakmák bemutatása (nyitóelőadás)

1/2 – Az idegsejtek működése (előadás)

1/3 – A kardiovaszkuláris szervrendszer (előadás)

2. alkalom (november 11.)

2/1 – Genetika I. (szeminárium)

3. alkalom (február 17.)

3/1 – Hormonális szabályozás (előadás)

3/2 – Molekuláris genetika (előadás)

4. alkalom (március 09.)

4/1 – Lebontó folyamatok – biokémia (előadás)

4/2 – Az enzimműködés hőtani alapjai (előadás)

5. alkalom (március 23.)

5/1 – Genetika II. (szeminárium)

Megjegyzés: Várhatóan az előadások egy szinten, míg a szeminárium kettő, kezdő és haladó szinten lesznek megtartva.