Erdélyi Viktor

Tanulmányok

  • Vegyészmérnök Bsc
  • Biomérnök MSc

FEB-tagság kezdete

2018 őszén jelentkeztem, 2019-től kezdve tartok órákat is.

Mi vonzott ide?

2018-ban részt vettem a nyári táborban és nagyon megtetszett az egész Feb szellemisége. Előtte is szerettem segíteni tanulmányi kérdésekben gimis osztálytársaimnak, de konkrét tanári tapasztalatom nem volt. Úgy éreztem itt a lehetőség, hogy kipróbáljam magam. A remek baráti társaság, a közvetlen hangulat pedig csak még vonzóbbá tette ezt számomra.

Hobbik

Mióta az egyetemen vagyok tagja vagyok a kollégiumi számítástechnikai körnek, így másodkézből hálózatfejlesztéssel is foglalkozok a vegyészet mellett. Ezen kívül a kari közéletben is aktívan részt veszek/vettem: kari mentorként ötbb tankört is vezettem már, illetve a kar Szakkollégiumának alelnöki tisztségét is volt szerencsém betölteni egy évig. Szabadidőmben szeretek filmeket nézni, zenét hallgatni, de kifejezetten örülök, ha lehetőségem van barátokkal társasozós-beszélgetős estéket tartani. Inkább a komplexebb, stratégiai jellegű társasokat szeretem (pl. Pandemic, Dominion). Bár a koliban kevesebb lehetőségem jut rá, újabban hosszabb távokon kerékpározok. Régóta tervezek már metál vonalon elkezdeni zenélni, elsősorban az elektromos gitár és a dob érdekel.

Elérhetőségek

viktor.erdelyi98@gmail.com